Bemutatkozás

Ahogy Önöknek, úgy nekünk is vannak szeretteink, családunk, otthonunk és értékeink. Épp ezért jól tudjuk, mennyire fontos, hogy az ember mindezt biztonságban tudhassa a nap 24 órájában, az év 365 napján keresztül.

A közbiztonság rengeteget változott az elmúlt évek-évtizedek során. Manapság mindennaposak a betörések, rongálások.

Sokan hajlamosak hátra dőlni és azt mondani: „Velem ez nem történhet meg!”, mindaddig, amíg egyszer csak arra érkeznek haza otthonukba, hogy a felfeszített ajtón túl hűlt helye van mindannak, amiért egész életükben dolgoztak. Sajnos, mind ki vagyunk téve ennek a veszélynek!

A siófoki H-Future Kft. azt tekinti feladatának, hogy mindez ne történhessen meg!

Hegedüs Ildikó - ügyvezető igazgató

Cégünk napjaink egyik legmodernebb, legkorszerűbb biztonságtechnikai eszközeivel dolgozik, azért, hogy Önök mindig nyugodtak lehessenek anyagi javaik, vagyonuk felől, s teszik mindezt a 2005. évi CXXXIII. törvény alapján.

H-Future Kft. nagy hangsúlyt fektet a személyes kontaktusra, így ügyfélkörünk számától függetlenül minden partnerünk kapcsolatban áll a cég vezetőivel. Ezzel is bizonyítva azt, hogy számunkra Önök a legfontosabbak.


Cégünk története


H-Future Kft. 2009-ben alakult. A siófoki telephelyű cég tulajdonosa és vezetői nem véletlenül döntöttek a modern, sokat sejtető név mellett, hiszen céljuk egy biztonságosabb, élhetőbb környezet megteremtése, mindezt úgy, hogy sokoldalúságukat, megbízhatóságukat és egységüket nap mint nap bizonyítják.

Siófok mellett szolgáltatást nyújt Siófok-Széplak, Siófok-Sóstó, Siófok-Kiliti városrészeken és a környező településeken is. Zamárdi, Szántód, Balatonföldvár, Balatonszabadi, Töreki, Ságvár, Balatonvilágos.

A cég alappillére a ’96-ben alapított Őrtorony Security Kft., mely egy családi vállalkozásból nőtte ki magát a térség egyik legnagyobb, legelismertebb biztonsági szolgáltatásokat nyújtó Kft-jévé.

Az Őrtorony Kft. fennállása alatt folyamatosan bizonyította szakmai elkötelezettségét, megbízhatóságát. Mi sem tükrözi ezt jobban a számtalan elégedett ügyfélnél, akik ma is kapcsolatban állnak  az átalakulást követő új  vállalkozással  a H-Future Kft.-vel.


Őrtorony, majd H-Future

Joggal merül fel Önökben a kérdés, hogy mi az oka ennek a hangzatos névváltoztatásnak, az Őrtorony sikereit ismerve. Cégünk alapja ugyan egy családi vállalkozás volt, az idők során azonban egy személy, Hegedüs Ildikó irányítása alá került. Ildikó és csapata a folyamatos fejlesztéseknek, fejlődésnek köszönhetően egyre bővülő, színvonalas, minden igényt kielégítő szolgáltatást kíván nyújtani ügyfeleiknek, azaz Önöknek! A cég neve csupán egy irányelv: Úton a jövőbe!



Ugrás az oldal tetejére
Ugrás az oldal tetejére